Megtörténhet, hogy betiltják a bitcoint?

Betilthatják a bitcoint

Ray Dalio, a világ legnagyobb hedge fundjának az alapítója, azt nyilatkozta, hogy az Egyesült Államokban valószínűleg betilthatják egyszer a bitcoint.

Emlékeztetett rá, hogy az 1930-as években már megtörtént, hogy a hatóságok megtiltották az arany birtoklását. (Ez a tilalom egészen a hetvenes évekig tartott, az emlékezetes ezüst bekerítés a Hunt fivérek által ennek volt egy epizódja.) Akkor is az a „hivatalos” félelem vezetett a tiltáshoz, hogy az amerikai gazdaság felelős vezetői nem akarták, hogy legyen egy olyan fizetőeszköz, amely konkurálna a dollárral.

Mit mond a FED?

Érdemes visszaemlékezni Powel FED-elnök két nappal korábbi nyilatkozatára, amelyben hasonló értelmezést kapott a bitcoin. „A bitcoinnak hiányoznak bizonyos tulajdonságai, amelyek hasznos fizetőeszközzé tennék. Emiatt a kripotodeviza lényegében inkább az arany helyettesítője, sem mint a dolláré”.

Ezzel a FED a dollárt igyekezett védeni, amellyel lehetőséget adott a fentiek szerinti továbbgondolásra. Érdekesség, sőt, annál több: azzal, hogy Powell az arannyal egy szinten emlegette a bitcoint, megerősítette a bitcoin fun-ok széles körben hangoztatott hiedelmét, amely szerint a bitcoin a digitális arany, vagyis értékőrző funkciója van.

Ám érdemes ezt a nyilatkozatot nem csak a bitcoin, hanem az arany szempontjából is értékelni: az arany értékmegőrző szerepét ezzel a nyilatkozattal kifejezetten ledegradálta, lehúzta, lényegében azt sugallva, hogy a jegybankok nem fognak tartalékot növelni aranyból.

Kell-e valóban félni a betiltástól?

A bitcoin szekta lépten nyomon hangoztatja, hogy mennyire megnőtt a bitcoin elfogadottsága, ez valójában nincs így. Persze, vannak, akik ponzi-sémát építenek a bitcoin köré (Microstrategy), és vannak, akik vagányságból beállnak a bitcoin mögé (Elon Musk és cégei: Tesla, Paypal, stb).

A nagy Wall-Street-i intézmények, alapkezelők, brókercégek csupán az erős ügyfél-nyomás miatt foglalkoznak a bitcoinnal, hiszen ha nem tennék, az ügyfelek elpártolnának. Ez az intézményi támogatás persze egy idő után elérhet egy olyan kritikus tömeget, amely már a FED-et is elkezdheti zavarni.

De miért nem tiltja be a FED már most a bitcoint? Egy lehetséges válasz, ha a bitcoin tulajdonosi szerkezetéből indulunk ki. A nagy bányász-cégek Kínában vannak, a bitcoin rajongótábora – amely a redditen is aktív – ázsiai, többségében kínai.

Az amerikai kormányzatot az egyáltalán nem zavarja, sőt, valójában az amerikai hatalmi érdekek, így a dollár szempontjából pozitívnak értékelheti, ha a bitcoin a kínai pénzügyi rendszernek kínál alternatívát – gondoljunk csak a jüan-megtakarítások bitcoin segítségével történő kimenekítésére a szabad világba.

Ha a jüanban képződő megtakarítások a bitcoin segítségével dollárban kötnek ki, az erősíti, és nem gyengíti a dollár világpénz státuszát. Amíg ez a folyamat így áll fenn, kevésbé kell félni a bitcoin betiltásától. Megfordítva: ha az amerikai megtakarítók bitcoinban kezdenek el tartalékolni, és ez elér egy kritikus tömeget – hogy mekkora ez a kritikus tömeg, talán csak a FED tudhatja -, akkor fennáll a veszélye, hogy a bitcoint betiltsák.

Úgy tűnik, hogy az amerikai kormányzat egyelőre megelégszik néhány nyilatkozattal, amellyel „kellő volatilitást” biztosítanak a bitcoinnakgondoskodva arról, hogy sokan, még jó sokáig ne vegyék komolyan. Ha valódi veszély merül fel, akkor – nem feltétlenül publikusan – jön a tiltás. Emlékszik még valaki a FaceBook kriptopénzére?

Kapcsolódó Bejegyzések