Tőzsdére megy a Coinbase kriptotőzsde

coinbase

Tőzsdére megy a világ egyik legnagyobb, Amerikában pedig a legnagyobb kriptotőzsdéje, a Coinbase. A Nasdaqra fogják bevezetni a részvényeklet ún. közvetlen részvénykibocsátással.

Egy kriptotőzsdéről van szó, amelyet jelenleg közel 43 millió lakossági ügyfél és 7000 intézményi szereplő használ. Kriptovaluták kereskedése folyik a tőzsdén, mind kriptovalutákat lehet adni-venni egymás közt konvertálva, mind hagyományos pénzre (dollárra) váltva. Akár az amerikai tőzsdefelügyelethez benyújtott tájékoztatóból, akár az ez alapján készült ismertetőkből lehetséges tájékozódni, én viszont mint kezelőorvos és gyógyszerész a kockázatokról és mellékhatásokról kívánok beszélni.

Tőzsde, ahol extrém jutalékért kereskedhetünk

Kicsit csupaszítsuk le a nagy adathalmazt, és kiderül a lényeg. Először is a Coinbase 2020-ban 193 milliárd dolláros forgalmat bonyolított. Az ehhez a forgalomhoz tartozó árbevétel 1,3 milliárd dollár. Ügyes! Ez majdnem 1%-os tranzakciós jutalékot jelent, egészen pontosan 0,67%. (Az árbevétel túlnyomó többsége a forgalmi tranzakciókból jön.) Nos, amíg a kártyatársaságok elenyésző tranzakciós díjat szednek, a tőzsdéken már megjelent a jutalékmentes kereskedés, és a brókercégek is csak 1-2 tized százalékos jutalékot szednek tranzakciónként az ügyfelektől, a jövőként hype-olt kriptoval bonyolított tranzakciókért a szokásos tranzakciós díj többszörösét számítja fel a tőzsde. Ez a mérték a világ kevésbé fejlett tőzsdéin sem elfogadható, az ügyfelek normál esetben nem is fogadják el. De itt van a JÖVŐ, hurrá, vissza a középkorba.

Bennfentes eladás

Nem véletlen a piacra lépés választott módja: a közvetlen részvénykibocsátással a jelenlegi tulajdonosok azonnal teríthetik a publikumnak a részvényeket. Vagyis az első naptól kezdve óriási bennfenntes részvényeladással szembesülhet a túlfűtött, kriptospekulációra fogékony spekulánsok hada. És miért a Nasdaq-on teszik ezt? Az igazán elegáns az lenne, ha a saját tőzsdéjükre vezetnék be a részvényeket. DE nem a jelenlegi tulajdonosok nem kriptot akarnak, hanem a jó öreg, kőkemény dollárt. Fogd a pénzt és fuss!

Kiváló marketigszöveget lehet rá építeni, de valójában egy vicc, hogy a Coinbase egy Visa kártyát használ arra, hogy a világ „legmodernebb, legkorszerűbb fizetési rendszere”, a blokklánc valamennyire működőképes legyen. A Coinbase dollárra konvertálja a fizetendő összeget. Kiemelendő az is, hogy ez a szolgáltatás az Egyesült Királyságban és néhány más európai országban érhető el. Amerikában vajon miért nem? Esetleg a FED és a SEC nem nézné jó szemmel? Ez az apróság jól mutatja, hogy a kripto nagyon erős korlátokba ütközik már jelenleg is, a jövőben pedig számítani lehet részterületek, de akár a teljes tevékenység tiltására is. A bennfentesek már tudhatnak valamit? Hát persze, attól bennfentesek. Nem véletlen a piacra lépés időzítése. Áprilisban már a tőzsdére kerülhet a papír.

Kódolva van a rendszer csődje?

Az intézményi befektetők számára a Coinbase elkezdett hitelalapú termékeket nyújtani hedgelési és spekulációs célból, ami lényegében azt jelenti, hogy az ügyfeleknek nem kell előre finanszírozni a számlájukat. Mit is jelent ez? Nem zárt a rendszer, ügyfelek fedezet nélkül (!!!) vásárolhatnak, ami előre kódolja a tőzsde esetleges, de extrém volatilitás időszakában törvényszerűen bekövetkező csődjét. Elég bizarr, ha ez tényleg így működik. (Képzeletben ugorjunk 2008-ba, és képzeljük el, hogy a Lehmann mint nagy, hitelképes intézmény is kereskedik a Coinbase-n, hitelből…)

Egészen szürreális az az értékelés, amit a jelenlegi számok mutatnak. A Coinbase összkapitalizációja elérheti a 100 milliárd dollárt, a maga 0,67%-os kőkorszaki kereskedési jutalékával, miközben a Nasdaq, a világ valóban legkorszerűbb kereskedési platformja ér mindösszesen 24,2 milliárd dollárt. Egy négyszer akkora értékeltségű tőzsdét vezetnek be, mint ahova bevezetik. Akinek ez tetszik, csak az vegye. Akinek viszont ez nem teszik, egyelőre az se shortolja, mert ilyen szürrealitások közepette shortolni is életveszélyes.

A Mol is elfogadja fizetőeszközként a kriptodevizákat

A bitcoin fun-ok szeretik hangoztatni, hogy mennyire megnőtt a kriptovaluták intézményi elfogadottsága. Igen, már a Mol horvátországi kútjain is lehet fizetni kriptodevizákkal. Ám ha megnézzük a részleteket, kiderül, hogy a Mol csupán jó érzékkel rárepült arra a lehetőségre, hogy egyes, nem túl szofisztikált fogyasztók hajlandóak extrém mértékű tranzakciós jutalékot fizetni a benzinkúton való vásárlásért. Igen, látunk ilyet más esetekben is: kétszer kell váltani egy fizetéshez: bitcoint dollárra extrém jutalékért, majd dollárt kunára. A Mol partnere egy, a Coinbase-hez hasonló szolgáltató, és a Mol nem csinál mást, mint megosztozik az emelt szintű valutaváltási jutalékon. (Hasonló élményben lehet része egy átlagembernek, aki bankkártyával akar befizetni egy sárga csekket a postán. A havi számlaértesítőben a tranzakciós jutalék láttán elkerekedhet a szeme…)

Coinbase: venni, vagy adni?

Az egész kriptodeviza-sztori, illetve az abba vetett hit kiemelten fontos szerepet játszhat a befektetési döntésben. A kriptok piacán mánia van, mániában shortolni legalább annyira veszélyes, mint longolni. Egyben azonban biztosak lehetünk: a jelenlegi tulajdonosok, a bennfentesek biztosan jól járnak az eladással.

Kapcsolódó Bejegyzések