A Tesla azt közölte, hogy 184 ezer 800 autót szállított ki az első negyedévben világszerte, ami felülmúlta az elemzői várakozásokat.
Az elemzői becslések átlaga 177 822 db autó volt. 2021 első negyedévében legyártott autók száma majdnem teljesen megegyezett az előző negyedévi adattal, míg az előző év hasonló időszakához képest mintegy 76 százalékos a növekmény. Ezzel újra előkerülhetnek azok az elemzői vélemények, miszerint a Tesla az idei évben egymillió autót is legyárthat. A mérsékeltebb előrejelzések mintegy 850 000 legyártott autóval számolnak.
A részvény árfolyam természetesen nagyot ugrott a hírre, mintegy 5 %-os emelkedéssel kezdte a kereskedést, újra 700 $ fölé ugrott az árfolyam. Napon belül aztán lefelé csorgott az ár, nem tudott 700 fölött zárni. Ha technikailag akarjuk az adatot értelmezni, akkor azt mondhatjuk, hogy a rekordeladások hírére az árfolyam csak alacsonyabb csúcsba ment – ez bizony divergencia, amely nem pozitív folytatást ígér.
Erős versenytársak
E közben a versenytársak sem tétlenkednek. A Tesla jelentésével lényegében egyidőben jött a hír a KIA-tól, hogy a március végén bemutatott EV6 elektromos modelljére már a legelső napon 21000 előrendelés érkezett. Hogy a helyén kezeljük a számot: ez annyi, mint a NIO fél éves értékesítése! Műszaki paramétereit tekintve is erős versenytársat jelenthet ez a modell a Tesla-nak: 510 km hatótávolság, mindössze 18 perc alatt 80%-osra tölthető akkumulátorokkal. A számok láttán joggal várhatjuk, hogy a Tesla értékeltsége vissza fog térni a földre.