Szárnyal a DogeCoin, elérheti az 1 dollárt

DogeCoin

A hétvégén egy olyan esemény következik, amely mérföldkő lehet a kripto-eszközök megítélésében. Sokan azt várják, hogy  a Dogecoin eléri a traderek által kitűzött 1 dolláros célt Elon Musk május 8-i, „Saturday Night Live” című műsorban való szereplésével.

Elon Musk, aki mémjeivel jelentős szerepet játszott ennek a valaminek a felpumpálásában, szombaton egy amerikai beszélgetős műsor házigazdája lesz. Sokan azt várják, hogy ebben a műsorban majd felbeszéli a DogeCoin-t 1 dollárra. Lehet, hogy így lesz, az tény, hogy sokan várják az eseményt.

A logaritmikus chart alapján ez lehet simán az ötödik hullám, 1-1,2 közötti célárfolyammal.

Mérföldkő a kripto-lázban

Ahogyan a februári GameStop sztori mérföldkő volt a spekulatív, reddites kisbefektetői őrjöngés történetében, úgy ez az esemény is fordulópontot hozhat a kriptodevizák megítélésében.

A GameStop short-sqeeze-t, és az árfolyam egekbe kergetését a kisbefeketetők hatalmas győzelemként ünnepelték, valójában a centes, belső értéküket tekintve értéktelen, vagy jelentősen túlértékelt részvények pályafutásában ez volt a csúcspont, azóta a hasonló részvények esésbe fordultak, az elképesztően túlértékelt árfolyamokon rengeteg beragadt pozíció keletkezett. A beragadt pénzek pedig a továbbiakban már nem vesznek részt a körforgásban, a rendelkezésre álló likviditás elkezdett csökkenni.

A kriptospekuláció frontján valami hasonló játszódhat le. A bitcoin, a korábbi abszolút vezető már nem vezet, a Coinbase bevezetése napján elért abszolút csúcs óta már egy hónapja nem tudott új csúcsot ütni. Alacsonyabb szinten oldalaz. A helyét átvette az ether, amely az idei évben elképesztő száguldáson van túl. Ám a csorda már a Dogecoin-ra figyel, a forró pénz ide áramlik. A Doge léte is már önmagában nonszensz, végtelen mennyiség állhat belőle rendelkezésre, azaz az alapító bennfentesek korlátlan mennyiséget zúdíthatnak a felelőtlen, naiv spekik nyakába. És fognak is, ebben ne legyen kétségünk, emiatt az árfolyam visszatér oda, ahonnan jött: a nullába. A spekik pedig átváltoznak (pénzügyi) hullába.

Csúcsra érhet a kripto-láz

Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy előrejelezzük: a hétvégén valószínűleg rengeteg D(r)oge-os kisbefektető fogja roppant gazdagnak érezni magát – virtuálisan. Viszont ez az örömteli érzés ezt követően hosszú-hosszú ideig hiánycikknek fog számítani a körükben. És ez természetesen nem csak a DogeCoint érinti, hanem az összes kriptopénz leáldozását, az őrjöngés végét fogja elhozni. A bitcoinban is, az ether-ben is.

Kapcsolódó Bejegyzések