Óriási emelkedés a tavaly márciusi pandémia kezdete óta, amely rally kifulladni látszik. Sok-sok eszköz piacán kialakult buborék, a lépten-nyomon a fejét felütő mánia jelensége aktuálissá teszi, hogy visszatekintsünk az egy emberöltővel korábbi eseményekre.
1987 október 19-én az eddigi legnagyobb összeomlását produkálta a New York-i értéktőzsde. Szezonálisan beléptünk a május-október közti kedvezőtlen időszakba. A technológiai részvények piacán, elsősorban a Nasdaq100 index esetében megérett a helyzet egy hasonló összeomlásra. Sőt, ha azt vesszük, hogy a mostani buborék a valaha volt legnagyobb, úgy lenne stílusos, ha az összeomlás mértéke is nagyobb lenne, mint 1987-ben.
Történelem napról napra
1987. okt. 14. Majdnem 4%-os esés (záróárakkal számolva)
1987. okt. 15. Kevesebb, mint 1%-os eséssel nyitott, a nap első felében emelkedés, úgy, hogy 1%-os plusszban is volt az index az előző záráshoz képest. Ezzel az előző napi esés majdnem felét ledolgozta. Ám zárásra elgyengült, újabb 2,5%-os esés zárásra, miközben letörte a 200 napos mozgóátlagot is.
1987. okt. 16. Nyitás kis plusszban!!!, majd kísérlet a 200 napos fölé emelkedésre. Ennek sikertelensége után esés, több, mint 6%-al is járt az előző záróár alatt. Zárás az így is súlyos, több, mint 4,5%-os mínuszban.
1987. okt. 19. Ez a nap már történelem. Nyitás majd 9%-os mínuszban,amiből az emelkedési kísérlet több, mint 5%-ot ledolgozott. Aztán beindultak a robotok – már akkor is -, a vége pedig minden idők legnagyobb amerikai tőzsdei esése: 22,7%-os esés a zárásra, úgy, hogy volt több, mint 25%-os esésben is.
1987. okt. 20. Ezt a napot már nem szokták emlegetni, de majdnem olyan durva volt, mint az előző nap: nyitás 12%-os pluszban, amelyből majdnem 19%-os plusz is lett!!! Majd újabb sell off, az előző napi mélypontnál mélyebbre(!!!), majd zárás 5,9%-os plusszban. A napi minimum és maximum közti különbség 27,9%!!!, ami megközelítette az előző napi 29%-os értéket!
Egy hét alatt 44%-os esés záróárakkal számolva.

Mi válthatja ki az ilyen mértékű összeomlást?
Korábbi cikkeimben ezekről már sokat írtam. Kriptodevizák, amelyekben a buborékfújás a tulipánhagyma buborék mértékét is jóval felülmúlta. A Dogecoin buborék pukkadása már hallatszott, az más kérdés, hogy sokan nem hiszik el, még pezsgőpukkanásnak vélik.
A Tesla autógyártóról nagyon élénk fantáziával lehet csak elhinni, hogy egymaga többet ér, mint a világ összes autógyártója együttvéve. Az ARK Invest, amely többségében veszteséges cégekből rakott össze olyan ígérethalmazt, amely a lufifúvódást követően törvényszerűen fog leereszteni. Ám nyilvános cégről van szó, a pozíciói ismertek mindenki számára, ezért nagyon könnyű a piaci hangulat változásával az ARK pozíciói ellen fogadni. És mindezektől nem függetlenül a drámaian csökkenő likviditás, hiszen sok milliárd dollár ragad be bukó pozíciókba, amelyek többé már nem vesznek részt a piaci körfogásban.
Felesleges a figyelmeztetés, mert „THIS TIME IS DIFFERENT”? Október végéig visszatérünk a témára…
(A chartok részletes elemzése a www.chartelemzes.hu oldalon, saját ügyfelek részére elérhető.)
Babics Egon
standard@chartelemzes.hu