A fogyasztói árindex 4,2%-kal nőtt az Egyesült Államokban áprilisban az előző év azonos időszakához képest, ez messze meghaladja az elemzői várakozásokat. A konszenzus 3,6%-os emelkedést várt, amely már eleve magas volt, a FED 2 %-os célszámát már a várakozás is messze meghaladta. Az energia- és élelmiszerárak nélkül mért index 3%-kal nőtt, ami szintén jócskán magasabb az elemzők által prognosztizált 2,3%-nál. A márciusi érték 1,6% volt.
FED = Felelőtlen Embertelen Dilettánsok?
Richard Clarida, a Fed alelnöke egy rendezvényen beszélt a bejelentés után fél órával. A beszédében elmondta, hogy az áremelkedés várhatóan nem lesz tartós, emiatt nem aggódik, és a gyorsuló gazdasági fellendülés nem változtat a Fed célján, hogy alacsonyan tartsa a kamatokat, és fenntartsa a havi 120 milliárd dolláros eszközvásárlási programot.
A jegybank alelnöke minden bizonnyal hűteni próbálta a kedélyeket, amely az infláció felpörgése miatti félelmekkel kapcsolatosak. A véleményem ezzel ellentétes, és ezúttal már a piaci reakció is ezt a véleményt igazolja: ebben a helyzetben a FED azzal, hogy megismétli az eszközvásárlások változatlan folytatását, nem hűti, hanem fűti az inflációs félelmeket, felerősíti az infláció növelésével kapcsolatos várakozásokat. A piac várakozása immár az lesz, hogy minél később lép közbe a FED, annál nagyobb mértékű kamatemelés lesz szükséges az infláció megállítására. Az amerikai állampapírpiac persze a FED-től függetlenül is reagál. A FED immáron saját hitelességét teszi kockára az ilyen nyilatkozatokkal.
Piaci hatások
Az infláció emelkedése a legerősebben a növekedési részvények árazására fejti ki a hatását. A jövőbeli nyereség jelenértéke magasabb kamatok mellett sokkal kisebb, azaz a már 0%-os kamatkörnyezetben is igencsak drága technológiai részvények brutálisan drágává válnak – törvényszerű lesz az árak alkalmazkodása, azaz a tőzsdei esés. Ám minden eszközosztályban buborék fúvódott az elmúlt egy évben, köszönhetően a FED ultralaza politikájának, így menekülőeszköz a jelen piaci helyzetben nincs. Most fog megmutatkozni, hogy a kriptoeszközök, a „digitális arany”-nak marketingelt tulipánhagyma mennyire nem fogja betölteni a vélelmezett funkcióját. A bitcoin azonnali piaci reakcióként 20%-os esett a hírre. És ez csupán a kezdet, mehet vissza a helyére, 10000$ alá. (És ezzel még optimista is vagyok, mert nem azt mondom, hogy nullába megy.)