A címben jelzett hír még február közepén jelent meg, az aktualitást az adja, hogy az anyavállalatról rövidesen leváló, és a tervek szerint 2021-ben a frankfurti tőzsdére kerülő Daimler Truck május 20-án tartotta első Stratégiai Napját, ahol a vállalat vezetői bemutatták a stratégiai célkitűzéseket.
A német Daimler még február elején közölte, hogy a tehergépjármű, illetve busz üzletágának leválasztását tervezi az anyacégről. Az átszervezést követően a Daimler név a teherautó-részleget jelöli majd, míg a személyautók és furgonok gyártása a Mercedes-Benz nevű, különálló cégbe kerül. A Daimler Truck tőzsdei bevezetése még ebben az évben megvalósulhat. Közölték, hogy a a Daimler Truck anyacégről való leválása és tőzsdei bevezetése jó ütemben halad; a szétválasztás várhatóan 2021 végére fejeződik be.
Autóipari trend
A két részleg különválasztásával a Mercedes kitaposott úton halad: a Volvo és a Volkswagen csoport is hasonló módon választotta szét teher- és személyautó-üzletágait korábban, és ezzel mindkét esetben felértékelődött a teljes cégcsoport. A két részleg külön-külön összeadva többet ér, mint egy autóipari vállalatként. A lépést a cég részvényesei már régóta szorgalmazták, így ugyanis a két különszervezett vállalat összértéke magasan a korábbi Daimler AG. értéke fölé emelkedhet. Ezt már a jelenlegi egységes vállalat árfolyamába is elkezdhetik beárazni.
A Daimler Trucks & Buses piacvezetőként kezdheti a pályafutását a nehéz haszonjárművek piacán. Természetesen az új vállalat a zöld energia jegyében jön létre. 2030-ra az eladások akár 60 százaléka származhat nullkibocsátású járművek értékesítéséből.
Árfolyamgrafikon
Kimondottan jól reagáltak a Stratégiai Nap fejleményeire a befektetők, a Daimler jegyzése 2,8 százalékkal került aznap feljebb. Az elmúlt egy hónapot az árfolyam oldalazással töltötte, amelynek során egy ford. fej-váll bázis épült ki az 50 napos átlagon támaszkodva. A friss hírekre ebből a bázisból törhet ki fel, új lendületet adva az emelkedésnek, és juthat el akár 100 euró közelébe.
