A bitcoin legutóbbi árfolyama számos befektetőnek lehetőséget adott arra, hogy egyesek megítélése szerint alacsony áron felhalmozzák a bitcoint. A Cathie Wood vezette Ark Investment Management vagyonkezelő társaság is élt a múlt heti lehetőséggel, és majdnem 20 millió dollár értékű bitcoinot gyűjtött össze. „Az amerikai értékpapír- és tőzsdefelügyelethez benyújtott beadvány szerint az Ark Invest, az innovatív fejlesztésre összpontosító hedge fund 19 872 939 dollár értékben vásárolt bitcoint” – jelentette a BTC menedzsere, anélkül, hogy a befektetés konkrét időpontját elárulta volna. Wood, aki régóta hisz a bitcoin értékében, nemrégiben azt mondta, hogy az eszköz 1 milliárd dolláros piaci kapitalizációja „semmi ahhoz képest, ahol ez végül lesz”.
Az Ark „buy on dip” vásárlását a kripta-lakók – akik nem a pokolba, hanem a mennyországba kerülésben bizakodnak – előszeretettel emlegetik annak bizonyítékaként, hogy a nagy intézményi befektetők továbbra is optimisták a hosszú távú kilátásokkal kapcsolatban, és a szofisztikált befektetők visszatérnek felhalmozni a kriptaeszközöket.”
Hát igen, kétségtelen tény, hogy a kripta-szekta a nagy pénzeket kezelő intézmények vezetői közül is egy-egy hívőt beszippant magába, ám ezt úgy tálalni, hogy az intézmények tömegesen befektetnek, az több, mint csúsztatás. Több olyan elemzést is lehet már olvasni, miszerint a kripto-univerzum győztese az ethereum blokklánc-platform lesz, a bitcoin-krioptovaluta pedig végül ennek a vesztese.
Blokklánc-platform versus kriptovaluta
Írtam már arról, hogy az egész kripto-láz mögött a blokklánc-technológia, mint valóban jövőbe mutató technológiai innováció áll. Ám a blokklánc-technológia egy informatikai megoldás bizonyos feladatokra, egy technológiai szabvány. Az ethereum ennek a platformja, amelyet sok mindenre használnak már, különböző fejlesztések folynak ezen. Az ether pedig az ezen a technológián létrehozott, pénznek kinevezett, ekként marketingelt spekulációs eszköz, ami a színtiszta spekuláción kívül nem sok mindenre használható. A bitcoin pedig ennek az őse, amely már sokszorosan bizonyította, hogy pénzügyi tranzakciókra alkalmatlan, ellenben rendkívül energiapazarló, ezáltal környezetszennyező. A megkülönböztetés indokoltságát semmi nem mutatja jobban, mint az a tény, hogy a nagy befektetési bankoknak nem a deviza-, hanem az árupiaci részlege foglalkozik a kripto-eszközökkel.
ARK-Invest
Visszatérve hősünkhöz: Cathy Wood a bitcoin mellett a Coinbase részvényt is rendületlenül vásárolja. A coinbase az elmúlt heti kripto-vérengzés során tökéletesen bizonyította alkalmatlanságát arra, hogy valódi kereskedési platformként működjön. Beszámolók szerint a Coinbase ismét a legfontosabb pillanatokban vált elérhetetlenné, sokadjára megfosztva ezzel felhasználóit attól, hogy rendelkezzenek az itt tárolt értékeik felett, míg a közvetlen versenytársai jobban állták a sarat. Cserébe viszont roppant drága volt egy-egy tranzakció. Nos, ezt a jövő fizetési eszközének nevezni egyszerűen vakság.
Az ARK Invest a tőzsdei bevezetésétől kezdve rendületlenül vásárolja a Coinbase-t, a zászlóshajó-alapjában, az ARKK-ban már a hetedik legnagyobb súlyú részvény, több, mint 750 millió dollár értékben. A közvetlen bitcoin vásárlásokkal most ezt súlyosbította Wood.