Jeff Bezos ma utazik saját űrhajózási cégével az űrbe

Jeff Bezos ma utazik saját űrhajózási cégével az űrbe. Részvény Kereskedés Blog.

Első utasaival indul fizetős űrtúrára magyar idő szerint délután 3-kor a Blue Origin, Jeff Bezos cége. A New Shepherd rakétán a cég tulajdonosa, Jeff Bezos, testvére, Mark Bezos, a legendás női pilóta, Wally Funk, és a liciten legtöbbet ajánló utas, a 18 éves Oliver Daeman utaznak majd.

A kapszula várhatóan 105-110 km magasságig jut el. A legénység a súlytalanság állapotán kívül a Föld látványát is élvezheti, hogy aztán a mindössze 11 perces út után ejtőernyővel landoljanak a texasi sivatagban.

Az űrturizmusban nem Bezos cége jár az élen. Alig 9 nappal ezelőtt, július 11-én a Virgin Galactic már elindította az első turista-járatot 4 utassal és 2 pilótával a fedélzetén. A cégalapító náluk is a legénység tagját képezte. Az út 15 percet vett igénybe, a Unity22 körülbelül 80 km-es magasságot ért el.

Amazon

A Blue Origin nem tőzsdén jegyzett vállalat, így részvényeit nem vehetjük meg. Jeff Bezos legfontosabb vállalkozása, az Amazon annál inkább – persze azt senki nem állíthatja, hogy az űrutazás sikere hatással lenne a vállalatra. Egy esetleges kudarc, baleset persze annál inkább, hiszen az alapító tulajdonos is ott van utasok közt…

A részvény heti chartján egy dark cloud cover – beborult az ég, és ezzel a gyertyaalakzattal visszaesett a sávba. Egy ékelődést is látni, az6 ék alsó szára egyelőre még tartja.

AWS

Lekapcsolta az NSO Group nevű izraeli kibercéghez köthető infrastruktúrát és fiókokat az Amazon felhőszolgáltató platformja, az Amazon Web Services (AWS). Figyelemreméltó a gyorsaság, amellyel a botrány kirobbanásakor szinte azonnal léptek. Az NSO nevű izraeli kibercég okostelefonok feltörésére alkalmas kémprogramja, a Pegasus ügyei utáni nemzetközi nyomozást a Forbidden Stories nevű tényfeltáró újságírói hálózat vezette, amelyben összesen 17 szerkesztőség – köztük a Washington Post, a Guardian, a Süddeutsche Zeitung, a Die Zeit és a Le Monde – vett részt. Tőszdés szemmel külön – több mint – érdekesség, hogy a Washington Post szintén Jeff Bezos érdekeltsége. Az NSO felhőről való lekapcsolása azért lehet érdekes, mert így a felhőben meglévő adatok bizonyosan megmaradnak, azt az NSO nem tudja már módosítani, törölni – hosszú byte-ok éjszakája nem történhet meg. Viszont ezek az adatok még meglepő helyeken és meglepő időpontokban előkerülhetnek, amelyekre a magyar tőzsdei befektetőknek, de a forint árfolyamában érdekelteknek is érdemes figyelemmel lenniük…

Kapcsolódó Bejegyzések