Július közepén robbant a hír, hogy a Covid-pandémia elleni vakcinaharc egyik nyertese, a Moderna bekerül az S&P500 indexbe. Természetesen az amerikai gyökerű cég került be, nem a német. Hiába sokkal jobbak a német gyökerű vállalat, a Biontech pénzügyi mutatói, nem volt elvárható, hogy a Biontech kerüljön az indexbe. A tőzsdei megfigyelő elmerenghet azon a tényen, hogy még mindig Amerikából fújják a passzátszelet, de a mostani témánk szempontjából ez mellékszál.
Moderna
A hír megjelenése óta – igazából már előtte is, ugyanis a charton felfedezhetőek a bennfentes vételek nyomai – az indexkövető alapok szemlecsukva veszik. Akinek venni kell, nem néz sem árat, sem grafikont, csak azt, hogy megfeleljen az index összetevőinek. Ha viszont megvan a mennyiség, akkor abbahagyják a vételt, és nem lesz további vevő. Hogy ezt mikor következik be, nem lehet tudni. Lehet számolgatni, biztosan vannak Amerikában olyan elemzők, akik konkrétabb számokból dolgoznak. Én erre nem vállalkozom, hogy megmondjam – a chart árulkodó lehet. A vevők elfogyását érzékelő eladók nagyon gyors esésbe hajszolhatják a részvényt.
A napos charton bázis a bázison alakzat, ami ugye a lehető legbullish-sabb alakzat! Két hét alatt 50 %, amely meggyőzően igazolta az alakzat erejét! A március végén elindult Elliott-ciklus 5. hullám is bőven teljesült. Az RSI értékei magasra emelkedtek, jelentős túlvettséget mutatnak. Július 20-án a részvény megmutatta, hogy amilyen gyorsan emelkedett felfelé, annál akár még gyorsabban is tud lefelé jönni. A napon belüli 15 %-os ármozgás azt mondja, hogy felforrósodott a piaca, sok gyors kezű szerencsejátékos is benne van, amely potenciális eladóként jelentkezik.

A logaritmikusan ábrázolt heti charton pedig jól látszik, hogy a nagy emelkedő Elliott ciklus kifutott, az 5-ös pont immár kijelölésre kerülhetett. Az 5. hullám is öt hullámra tagolódott, ahogy azt a napi charton láthattuk.

Biontech
new price high a napos charton – kimerülési gyertyaalakzat!!! Lehet, hogy lesz esetleg 9., vagy 10. new price high is, de erre játszani már botorság. Ilyen emelkedést már érdemes részben realizálni! Amilyen gyorsan ment felfelé, ugyanolyan gyorsan tud lefelé is jönni.
Fogy a levegő, kevesebb, mint két hét alatt ment közel 50 százalékot. Teljesen kiment a Bollinger szalagok közül, vissza kell(ene) térni közéjük. Nem szabad elfelejteni, hogy nem önmagától megy, hanem a Moderna S&P500-ba kerülése húzza felfelé.

A heti charton szintén logaritmikus ábrázolásban látható Elliott alapján nem lehet pontos célárat mondani. Ugyan mondtam már 400-as célárat is, és nem lehetetlen, hogy eléri, de már a mostani szint elérésével is szépen teljesült az 5. hullám – azaz lehet, hogy a 300-at sem éri el. Kapaszkodónk egyedül a Moderna mozgása.

És mi a helyzet a fundamentumokkal?
A két gyógyszergyártó, a Moderna és a Biontech együttes kapitalizációja ezzel az emelkedéssel nagyon magasra jutott, együttesen 210 mrd dollár. A világ legnagyobb gyógyszergyártója, a Pfizer kapitalizációja pedig ezt az értéket alig haladja meg, „csak” 230 mrd dollár. Párhuzamot húzhatunk a Tesla-val: a Tesla brutális felértékelődését is katalizálta az S&P500-ba való bekerülése, azt is szemlecsukva vették az indexkövető alapok. Azzal a rallyval a Tesla lényegében egytermékes vállalatként drágább lett, mint a világ összes autógyártója együttvéve, pedig a hagyományos autógyártók egy nagyságrenddel több autót értékesítenek.
Ugyanez a helyzet állt elő most a gyógyszergyártók esetében. A két egytermékes vállalat az mRNS vakcinával lehajrázza a hagyományos gyógyszergyártókat, amelyek egy-két nagyságrenddel nagyobb árbevételt realizálnak, és egy-két nagyságrenddel több fajta gyógyszert értékesítenek. Persze, lehet úgy gondolni, hogy a jövőben mindenfajta gyógyszer, a fájdalomcsillapítóktól a rák elleni gyógyszerekig mRNS alapú lesz, és minden gyógyszergyártó ezt a technológiát fogja használni – és liszenszelni a Biontech-Moderna párostól. Ám ez a feltételezés azért erősen megkérdőjelezhető, nem biztos, hogy reális. A további emelkedésre várva így inkább az irracionalitásra teszünk, mintsem a realitásokra. Persze tudjuk, hogy a tőzsdén minden lehetséges, sokszor az irracionalitás nem ismer határokat, és elképesztő magasságokba hajthatja az egyes részvények árát.
A negyedéves gyorsjelentések augusztus elején érkeznek mindkét cég esetében: aug 5-én MRNA és augusztus 9-én a BNTX. Az borítékolható, hogy mindkettő nagyon jó lesz – a BNTX egy részvényre jutó nyereséges magasabb lehet, mint a MRNA -, de hogy erre a piaci rekció a további vétel, vagy a „sell the news” lesz, ma még nem lehet biztosan előre megmondani. Ehhez hívtuk segítségül a chartot. Esetleg a PFIZER gyorsjelentés adhat még némi segítséget, amely július 28-án érkezik.
Ebben a két részvényben tökéletesen időzíteni az eladást gyakorlatilag lehetetlen: vagy túl korán, vagy túl későn adunk el. Ezért a részleges realizálás, és/vagy a követő stop bevetése indokolt a meglévő pozícióból való kiszállás során.