Az elektromos autó mánia csúcsán rengeteget cikkeztek az önvezetésről, miszerint ez a technológia a kulcs a jövő autóihoz, aki ebben élen jár, az lesz az autóipar nyertese. Az autógyárak erőforrásokat nem kímélve vetették bele magukat a fejlesztésekbe. Az idő azonban a szkeptikusokat – mint amilyen én is voltam – látszik igazolni.
Daimler
A Daimler és a Bosch 2018-ban bejelentette, hogy együtt dolgoznak az önvezető rendszereken. Sikeres együttműködést vártak sokan, de most mégis úgy néz ki, hogy feladják a próbálkozást.
A két cég megerősítette a Süddeutsche Zeitung című német lapnak, hogy már biztos, hogy megszüntetik az együttműködést. A Daimler azt nyilatkozta, hogy a jövőben más utat választanak a hasonló rendszerek fejlesztéséhez, ezért kiszállnak az Athena kódnevű projektből. A Bosch is hasonlóan kommentálta a lépést, szerintük ez csak egy lépcső volt fejlesztéseik következő fázisához. Harld Kröger, a német autóipari beszállító ügyvezetője ugyanakkor hozzátette, a városi önvezetés területe sokkal nehezebbnek bizonyult, mint azt sokan gondolták.
A napos charton az Elliott ötödik hulláma szépen teljesült. Ezt követte egy fej-váll alakzat. Letörés következhet.

Tesla
Az amerikai közlekedési hatóság, az NHTSA hivatalos vizsgálatot indított a Tesla önvezető rendszerével kapcsolatban, amely a társaság 765 ezer járművét érinti az Egyesült Államokban.
Az NHTSA 2018 januárja óta 11 balesetet azonosított, amelyek többségében sötétedés után történtek és összefüggésbe hozhatóak valamilyen fényforrással (pl. megkülönböztetett gépjármű fénye). Emellett a hatóságok megerősítették, hogy mindegyik érintett jármű esetében vagy az autópilóta üzemmód vagy a forgalmat érzékelő rendszer aktív volt.
A most indított vizsgálat hatálya 765 ezer járműre terjed ki az Egyesült Államokban. Ennek keretében a közlekedési hatóság az önvezető rendszernél használt technológiákat fogja közelebbről is megvizsgálni, illetve annak biztonsági megoldásait. Elméletiekben az NHTSA akár a járművek visszahívására is kötelezheti a Teslát.
A Tesla a kedvező gyorsjelentés után felfelé mozgott, ám most, nem függetlenül a mostani hírtől, résekkel esik. Nagyon kifeszített az árazás, a legkisebb rossz hírre is nagyot tud esni.
