Történetének legnagyobb átalakítása jön a legfontosabb német részvényindexnél, a DAX-nál, szeptember közepétől az eddigi harmincról negyvenre bővül a komponensek listája és a hagyományos iparágak mellett helyet kaphatnak innovatív startupok is.
Tavaly, nem sokkal a Wirecard-botrányt követően döntött úgy a tőzsdeoperátor Deutsche Börse, hogy itt az ideje az első számú német részvénypiaci benchmark, a DAX index átalakításának. A könyvelési botrányba keveredett fintechcég 2017-ben a nagymúltú Commerzbankot váltotta le az indexben, de tavaly csődvédelembe menekült, ami miatt gyorsan ki is került az indexből. Ráadásul nem a szokásos indexfelülvizsgálat keretein belül, hanem a piaci szereplők nyomásának engedve már korábban megvonta az indextagságot az az 1,9 milliárd euróval elszámolni nem tudó, szisztematikus csalást elkövető Wirecardtól a német tőzsde. Az eset nem vetett túl jó fényt a német tőzsde legfontosabb indexére, ezért is dönthetett a Deutsche Börse a nagy átalakítás mellett.
30 tagról 40 tagra bővíti az indexet és a legnagyobb kapitalizációjú vállalatok kapnak benne helyet, akiknek egy új profitabilitási feltételnek is meg kell felelniük: csak olyan vállalat kerülhet be, amely legalább az elmúlt két évben nyereséget tudott felmutatni az EBITDA szintjén.

Az index új tagjai
Az index átalakításával a fiatalabb, nagy növekedési potenciállal rendelkező vállalatok is helyet kaphatnak az indexben
- Airbus SE a Boeing európai riválisának piaci kapitalizációja már eddig is magasabb volt a DAX-vállalatok többségénél, eddig azonban a dual listing megakadályozta a német részvényindexbe való bekerülését, a papír ugyanis a francia tőzsdén is forog. A repülőgépgyártó magas osztalékhozamot kínál, így az intézményi befektetők valószínűleg örömmel fogadnák a bekerülést.
- Zalando SE a berlini központtal működő online kiskereskedelmi startup 23 országban van jelen Európa-szerte és összesen 45 millió felhasználóval rendelkezik. A profitabilitás viszonylag alacsony a divatipari cégnél, miután jelentős beruházásokkal igyekszik jelenleg piacot szerezni a vállalat egy meglehetősen telített szektorban.
- Siemens Healthineer AG a Siemens orvosi eszközöket gyártó üzletága 2018-ban vált le az anyavállalatról és ment tőzsdére önálló cégként, amikor a konglomerátum karcsúsítását hirdette meg stratégiaként a Siemens akkori vezérigazgatója. Nemrég hatalmas felvásárlást jelentett be a cég, 16 milliárd dollárért veszi meg a sugárterápiával foglalkozó amerikai Variant.
- Symrise AG az íz-és illatanyagokat gyártó vállalat, amelynek termékeit fogkrémektől kezdve parfümökig számos területen alkalmazzák, nemrégiben emelte meg az idei várakozásait, miután a járvány alatt visszaeső termékek, például a naptejek értékesítései meglódultak.
- HelloFresh SE az élelmiszer-kiskereskedelmi cég, amely előre csomagoltan értékesít és szállít házhoz recepteket és hozzávalókat a vásárlói számára, megduplázta bevételeit a járványnak köszönhetően és úgy tűnik, hogy a növekedést részben fenn tudja tartani a gazdaság nyitása közepette is.
- Sartorius AG Vz a 152 éves laboreszközöket gyártó vállalat eszközeit többek között az mRNS koronavírus-vakcinák gyártói is használják. A cég főként Ázsiában ás Amerikában terjeszkedik.
- Porsche Automobil Holding a Porsche és a Piëch család befektetési cégének teljesítménye, amely a szavazati jogok több mint 50 százalékával rendelkezik a Volkswagen-csoportban, nagyrészt az autógyártóhoz kötött, de van több kisebb befektetése is a vállalatnak.
- Brenntag SE a 110 éves múltra visszatekintő vegyipari cég már régóta áhítozik a DAX-tagságra. Az utóbbi években akvizíciók sorozatát vitte véghez és éppen zajlik egy három éves reorganizációs folyamat, ami a tervek szerint jelentős profitnövekedést eredményezhet 2023-ra.
- Puma SE a sportruházati márkát a termékek iránti erős kereslet segíti, amiben szerepe lehet annak, hogy az idei foci eb-győztes olasz csapat is Puma ruhákat viselt.
- Qiagen N.V. a biotechnológiai cég a koronavírus-járványban az élre tört a szektorban, miután portfóliójában számos fajta koronavírus-teszt megtalálható és technológiája alkalmas az új koronavírus variánsok genomjának kimutatására.
Akik esélyesek voltak, de kimaradtak
- Beiersdorf: a népszerű Nivea-termékcsalád gyártóját a Siemens Energy váltotta le a DAX indexben korábban, mivel túlságosan alacsony volt a közkézhányad a cégnél. A vállalat már gyakorlatilag teljesen felépült a járvány okozta sokkból, a bevételei már meghaladják a járvány előtti szintet, főként a bőrápolási termékeknek köszönhetően.
- LEG Immobilien: az ingatlancég nagy növekedéssel kecsegtető városokban terjeszkedik, például Kölnben.
A DAX40 még így sem a vállalati diverzitás mintaképe lesz, ugyanis 14 vállalat, amely várhatóan bekerül, tulajdonképpen 6 cég, feldarabolva – írja a Financial Times. Például a Fresenius már most is két céggel szerepel az indexben és a Siemens két leválasztott vállalata, a Siemens Healthineers és a Siemens Energy is külön-külön tag lehet, az Infineonnal együtt, amely szintén egykori Siemens-cég. A Covestro a Bayer vegyipari vállalata, a Daimler pedig, amely idén két céggé válik, a Mercedesre és a Daimler Trucksra, valószínűleg két helyet is kap majd a DAX-indexben. És ott van a Porsche SE befektetési cég, amely a Volkswagen nagytulajdonosa és a Volkswagennel együtt bekerülhet az új indexbe. A Deutsche Post és a Deutsche Telekom pedig valaha egy vállalat voltak, a Deutsche Bundespost 1995-ös privatizációjakor váltak ketté.
A DAX index alakulása
A DAX karakterisztikája nem fog különösebben megváltozni attól, hogy 10 részvény bekerül, a legfontosabb változás az lesz, hogy sűrűbb lesz a felülvizsgálat.
Az indexbe való bekerülés több szempontból is kedvező a bekerülő vállalatoknak, egyrészt a DAX indexet követő befektetési alapok vásárlási miatt pluszkeresletet jelent a részvényekre, másrészt az indexben szereplő cégek nagyobb figyelmet kaphatnak a sajtótól és a befektetőktől, ami szintén lecsapódhat a részvényárfolyam alakulásában.
Rövid távú hatásként a jelenlegi indextagok eladásával az indexkövető alapok helyet csinálhatnak az újaknak, így a régiek ezen hatás alapján kicsit eshetnek, az újak viszont jelentősebben emelkedhetnek. Természetesen ceteris paribus.
