Elon Musk vagyona és nyilatkozatai legutóbb pár napja keltettek kisebb vihart, amikor is azt üzente a Világélelmezési Program vezetőjének egy erről szóló nyilatkozata után, hogy majd akkor ad az éhezésre 6 milliárd dollárt, ha levezetik, ez hogyan oldja meg az éhínséget. Jelenleg Musk a világ leggazdagabb embere, személyes vagyonát több mint 280 milliárd dollárra becsülik.
TESLA-RÉSZVÉNYEIM
Néhány nappal azután, hogy a Twitteren szavaztatta meg az akcióról követőit, máris Tesla részvényeinek eladásába kezdett Elon Musk. Az elektromos autókat gyártó cég vezérigazgatója hivatalos bejelentése szerint első körben 3,6 millió részvényt adott el mintegy 4 milliárd dollár értékben, majd további 934 ezret, miután gyakorolta vételi opcióját 2,2 millió részvényre – írja a Reuters. Az összesen mintegy 4,5 millió részvény Musk Teslában meglévő részesedésének mindössze 3 százalékára rúg.
Tervezett eladás – manipulált szavazás?
A Tesla vezérigazgatója múlt szombaton azt a kérdést tette fel 63 millió Twitter-követőjének, hogy eladja-e a Teslában lévő részesedésének 10 százalékát. A több mint 3,5 millió válaszadó 57,9 százaléka mondta azt, hogy igen. Az egész szavazás az amerikai demokraták által kezdeményezett „milliárdosok adójára” válasz. Joe Bidenék – leegyszerűsítve – adót akarnak kivetni a szupergazdagok virtuális és valós nyereségére, akkor is, ha azok a felértékelődőben lévő részvényt nem adják el.
Az amerikai tőzsdefelügyelethez benyújtott dokumentumokból az is kiderült, hogy Musk már régebb óta tervezte a részvényei egy részének eladását. A részvények körülbelül egyötödének eladása egy szeptemberben felállított, előre egyeztetett kereskedési terv alapján történt, ugyanakkor a részvények fennmaradó részének eladását nem tervezte meg ennyire előre. 2016 óta ez volt az első részvényeladása.
Ennek nyomán felmerülhet a kérdés, hogy mennyire volt valós a szavazás, illetve mennyire volt manipulált. Valószínűleg azok a reddites kisbefektetők, akik opciókkal vásárolva húzták az egekbe a részvényt, fel sem fogták a szavazás, illetve a lényegét tekintve bennfentes eladás bejelentésének jelentőségét. (Lehet, hogy tényleg megszavazták, hogy Musk adja el a részvényeit.) Mindenesetre akár valóban a kisbefektetők, akár Musk etredti szándékának megfelelően robotok szavazták meg, a lényeg, hogy Musk eladott. A bennfentes eladások hatására 1000$ alá is bebukott a részvény ára, amely több, mint 20%-os esést jelent a csúcshoz képest.
Némi meglepetést jelent, hogy ezt a nagy bennfentes eladást Musk gyakorlatilag egy nap alatt hajtotta végre, ezzel a nagy emelkedést megakasztva. Nem kizárt, hogy ez is célja volt a cégvezérnek, mert egy nagyon előreszaladó árfolyam a későbbiekben problémát okozott volna, miszerint nehezebb lenne fenntartani a folyamatos fejlődés látszatát.
Annak a ténynek, hogy már túl is van a piac az eladáson, rövid távon örülhetnek a befektetők, vagyis emelkedhet, és viheti az egész piacot felfelé. Hosszabb távra azonban nagy kérdés, hogy megelégszik-e Musk ennyi részvény eladásával? Még (?) nem a legnagyobb kapitalizációjú részvény a Tesla, azonban sok szempontból már vezetője az egész emelkedésnek, így az egész piac irányát meghatározhatja ez az eladás. Az eladás jelentősége azonban mégis máshol keresendő.
Lesz-e követője az akciónak?
Vajon mennyire lesz ragadós a Tesla-vezér példája? Követik-e vajon a többiek: Bezos, Zuckerberg, Bill Gates és társaik? Azt gondolom, hogy annyira nagy lett immár Amerikában a társadalmi és politikai nyomás ezeken a „gonosz” kapitalistákon, hogy követni fogják a Tesla vezért a többi behemótnál, azaz a FAAMG részvények esetében is az érdekeltek. Mivel ez az öt cég immár a piac negyedét jelenti, komoly elakadást, vagy egyenesen trendfordulót jelenthet a nagy emelkedésben.
Babics Egon
standard@chartelemzes.hu