Történelmi mélypontot ütött a forint az euro-val szemben. Soha nem volt ilyen gyenge a forint története során… to the Moon
Kamatot emelt az MNB
Az elmúlt héten az MNB két lépcsőben emelt kamatot. Elsőként 0,3%-al emelte az alapkamatot november 16-án kedden. Ez az a kamat, amelyre a propagandát lehet építeni, ezt elég sok ember érti. Kicsit emelkedett a kamat, de így is elég alacsony, az egyszerű szavazópolgár életét – és főleg hiteltörlesztőjét – ez nem befolyásolja – nincs itt kérem semmi látnivaló. A jegybank pedig már ekkor jelezte, hogy a továbbiakban nem szokványos eszközzel élhet. November 18-án, csütörtökön további 0,7%-al emelt az MNB: az egyhetes jegybanki betét kamatát emelte, amely meghatározó a gazdaság szereplői, első körben a pénzintézetek számára. Persze a legtöbb szavazópolgár ki sem tudja mondani a kifejezést, nemhogy azt tudná, hogy ez mit is jelent.
A piac szereplői elégedetlenek
A piac szereplői persze ezzel a 0,7%-os kamatemeléssel így is elégedetlenek, ami bőven 6% feletti ( statisztikailag kimutatott), de a valóságban ennél jóval magasabb infláció mellett ez roppant kevés. A reálkamatok így is mélyen a negatív tartományban maradtak. Vagyis ezeken a kamatszinteken is egyre csak romlik a pénzünk.
Ahhoz, hogy a folyamatot megállítsa a jegybank ennél sokkal nagyobb egyszeri lépés kell. Ha ez elmarad, akkor borítékolható a forint további gyengülése. Csütörtökön van a következő nap, amikor dönt az MNB az egyhetes jegybanki betét kamatáról.
„Neki is egy szavazata van”?
Minden vezetőnek van főnöke, végső esetben ezt úgy hívják, hogy a pénzpiacok. A külföldi szereplők nem is igazán érzékelik az infláció valós mértékét, ez a gyengülés alighanem a belföldi gazdasági szereplők, nem kis mértékben a háztartások (vagyoni cenzuson alapuló) szavazata.
Eur/Huf: kamatemelés szükséges
Daily:
Ék, illetve emelkedő csatorna.
Kiszúrás az ék alakzatból felfelé, amellyel all time high-ra ment. Innen vissza. Ez a mozgás talán ráébreszti a kormányt és az MNB-t, hogy a forint árfolyama (és az infláció) lehet a jövő évi választás kampánytémája, és behúzza a vészféket: egy jelentős, akár 2-3%-os kamatemeléssel megálljt parancsol a forint gyengülésének. Egy ilyen lépéssel az árfolyam letörhet az ék alakzatból, és a 356 körüli 200 napos átlagra eshet.
Ez egy kifejezetten optimista szcenárió, amelyhez kell az MNB aktív lépése. Úgy vélem, hogy 20-30 bázispontos piszlicsáré emelésekkel nem fog megelégedni a piac: annyit kell emelni, hogy a reálkamat pozitív legyen
Egy rendes emelés elmaradása esetén viszont jöhet a további forintgyengülés. Mindaddig, amíg negatív a reálkamat.

Monthly:
Amennyiben nem lesz elég bátor az MNB, és nem emel egy nagyot, indulhat az Elliott ötödik hullám, amely 430-as szintig viheti a forint árfolyamát!
To the Moon!

Usd/Huf:
A dollárral szemben egy kicsit lehet optimistábban látni a forintot.
Monthly:
Egy Elliott szuperciklus! E szerint már a B hullám végén járunk, innen jöhet a C hullám. Persze ez is egy optimista verzió, mert nagyon sok instrumentumban, mindenféle időtávokon láthattuk, hogy a C hullám egyszerűen elmarad, és az árfolyam megy to the moon.

Babics Egon
standard@chartelemzes.hu