Európában megszűnik a kriptopénzek anonimitása

Európában megszűnik a kriptopénzek anonimitása. Részvény Kereskedés Blog.

A kriptopénzek egyik legfontosabb tulajdonsága az anonimitás, azaz úgy lehet átutalásokat indítani és fogadni a kripto-hálózatok segítségével, hogy mind a pénz küldője, mint annak fogadója anonim maradhat. A kriptopénzek ezzel melegágyai a feketekereskedelemnek, a drog- és fegyverüzleteknek stb., hiszen a pénz átutalások nem lenyomozhatók, nem lekövethetők a hatóságok által. A terrorista hálózatok is előszeretettel használják, amely miatt a hatóságok egyre inkább lépéskényszerbe kerülnek.

A kriptopénzek hét végi zuhanása mögött vélhetően az Európa Tanács döntése áll. Az uniós tagállamok állandó képviselői megállapodtak az Európai Parlamenttel azon javaslattal kapcsolatban folytatandó tárgyalások céljából, amely a pénzátutalásokat kísérő adatokra vonatkozó meglévő szabályok aktualizálására irányul. Az aktualizálás célja, hogy a szabályok hatályát kiterjesszék bizonyos kriptoeszközökre.

Szolgáltassanak adatot a kriptopénzek használói!

A javaslat célja, hogy kötelezővé tegye a kriptoeszköz-szolgáltatók számára, hogy összegyűjtsenek és hozzáférhetővé tegyenek az általuk kínált virtuális vagy kriptoeszközök átutalásának kezdeményezőjére és kedvezményezettjére vonatkozó minden adatot. A pénzforgalmi szolgáltatók jelenleg ezt teszik az elektronikus átutalások esetében. A cél a kriptoeszköz-átutalások nyomonkövethetőségének biztosítása az esetleges gyanús ügyletek jobb azonosítása és szükség esetén azok letiltása érdekében.

Ezzel a döntéssel az Európa Tanács a kriptopénzek egyik legfontosabb „előnyét” szüntetné meg. Ennek hatására látványos tőzsdei zuhanás bontakozott ki a kriptotőszdéken, a bitcoin közel 20%-ot esett egy nap alatt.

A Tanács által az álláspontjában bevezetett módosítások egyszerűsítik és pontosítják a Bizottság javaslatát, különösen azáltal, hogy követelményeket vezetnek be a kriptoeszköz-szolgáltatók és az önállóan kezelt tárcák közötti kriptoeszköz-átutalásokra vonatkozóan. Az álláspontban a Tanács előírja továbbá, hogy a kezdeményezőre vonatkozó információk teljes körének a kriptoeszköz-átutalással együtt kell utaznia, függetlenül az ügylet összegétől. Tekintettel arra, hogy sürgősen biztosítani kell a kriptoeszköz-átutalások nyomonkövethetőségét, a Tanács az álláspontjában arra törekszik, hogy összehangolja a pénzátutalásokról szóló rendeletjavaslat és a kriptoeszközök piacairól szóló rendeletjavaslat (MiCA) alkalmazását.

Chart

Az órás charton jól látszik, hogy a hír napvilágra kerülésekor – amerikai idő szerint hajnalban – szakadt be a bitcoin, vagyis egyértelműen a javaslat hatására. Az ilyen mértékű beszakadás pedig azt jelzi, hogy ez a piac is tele van tőkeáttételes pozíciókkal, amely további turbulenciákat hozhat.

Babics Egon
standard@chartelemzes.hu

Kapcsolódó Bejegyzések