Növekedési vagy értékalapú részvényt vegyünk

Növekedési vagy értékalapú részvényt vegyünk?

Az elmúlt hét legfontosabb, legdrámaibb eseménye a Facebook óriási szakadása, amely a világtörténelem legnagyobb egy nap alatti vállalati értékcsökkenése volt. A FB elmaradt a várakozásoktól, a cégnél lényegében megszűnt a növekedés. Bár így is brutálisan nagy eredményt realizált, a piaci reakció mutatja, hogy mit jelent az, ha a befektetők egy céget növekedési részvényből átsorolnak hagyományos, ún. értékalapú részvénnyé. Míg az előbbiek esetén a befektetők meghatározó része indokoltnak látja a 30-as, ill. a fölötti P/E értékeket, az utóbbiak esetében sokszor a 10-es érték is magasnak bizonyul. Ez az árfolyamreakció mutatja, hogy mi vár az eszetlenül túlértékelt növekedési – FAAMG – részvényekre, ha törés következik be a növekedésben. Na meg akkor is, ha emelkednek a kamatok, amely jövőbeni pénzáram jelenértékét durván lecsökkenti: az E lecsökken, így a P-nek is csökkennie kell…

Technikailag nem sok értelmeset lehet mondani erről ekkora szakadás után. Annyit érdemes kiemelni, hogy a halálos kereszt már korábban, a nagy szakadás előtt jóval megjelent, mintegy előrevetítve a várhatót. Vételt nem javaslok, a nagy esés ellenére sem.

A heti chart mutatja a 200 hetes átlag jelentőségét! Emiatt érdemes ezt a mozgóátlagot mind az indexekben, mind az egyedi részvényekben is kiemelten figyelni! (2020. márciusban a 200 hetes mozgóátlag megérintése adta meg a Nasdaq100-ban a fordulós jelet a teljes globális piacokat tekintve!)

A nagy FB szakadás pánikot okozott csütörtökön a még nem jelentő Amazon esetében is – na meg a teljes piacon is -, hatalmas réssel le, mintegy 8%-os esés. Aztán a gyorsjelentés jobb lett a vártnál, így a csütörtöki zárás után a shortosok bepánikoltak, és tülekedve zárták a shortokat: ez piaczárás után 15%-os pluszba lendítette a papírt. Az optimizmus kitartott pénteken, a fenti rést is visszatöltötte, de ezzel együtt is csupán a január közepi letörést tesztelte vissza. Ez a 3200-as szint erős ellenállás, le is fordult róla. Vagyis kicsit hosszabb távon ez a látszólag óriási emelkedés csupán a tetőzés visszatesztje.

Itt is megvolt már korábban a halálos kereszt!!!

A heti charton egy széles sáv – tetőzés, benne duplacsúcs. Érdemi támasz csak 2000-en.

50 feletti P/E-vel még nagyon sok növekedési illúzió van beárazva a részvénybe. Le kell, hogy jöjjön a realitások talajára, és le is fog!

Jelen pillanat egyik legforróbb témája a chiphiány. Az ebben a szektorban dolgozó vállalatok nagy kereslettel szembesülnek. 50 körüli P/E-vel árazzák az AMD-t. Nagy esés után, melynek során a részvény árának a harmadát elvesztette, egy kiváló gyorsjelentésre réssel nyitott felfelé, ezzel egy szigetforduló jött létre. Ez már a második, azaz szökési rés volt, így vagy ezt a rést visszatölti, megszüntetve a szigetet, vagy jön a harmadik rés, a kimerülési. Ha ez utóbbi, akkor az 50 napos átlagot elérheti 135 körül.

Az Intel gyorsjelentését nem fogadták jól a befektetők. Pedig semmi baj a vállalat nyereségességével: a fundamentális elemzések szerint az AMD a profitabilitás szempontjából most jutott el az Intel szintjére! AMD P/E közel 50-es, míg az Intelé 10-es, azonos nyereségességi szint mellett!!! Egyetlen, ám mégis óriási különbség van a két vállalat közt: az AMD intenzív növekedési fázisban van, míg az Intel növekedése megállt. Az árazásban ez ötszörös különbséget jelent.

Nem akarok véleményt formálni a két befektetési filozófia értékeléséről. Ám a chartokat így egymás mellé téve érdemes lehet mindenkinek egy kicsit elgondolkodnia a követett befektetési filozófiája mindkét irányú, azaz pozitív és negatív kockázatairól…

Babics Egon
standard@chartelemzes.hu

Kapcsolódó Bejegyzések