Az elmúlt 22 év legnagyobb kamatemelését hajtotta végre a Fed

Az elmúlt 22 év legnagyobb kamatemelését hajtotta végre a Fed

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve szerdán fél százalékponttal emelte az egynapos irányadó kamatlábat. Ez a legnagyobb kamatemelés az USA-ban az elmúlt 22 évben. A Fed egyúttal azt is közölte: az infláció elleni küzdelem jegyében a következő hónapban megkezdi kötvényállományának csökkentését.

A Fed egyhangúlag megszavazott döntéssel fél százalékpontos emelést hajtott végre, és 0,75% és 1% közötti sávban határozta meg a szövetségi alapkamat célkamatlábát.

A döntést követő szerdai sajtótájékoztatón Jerome H. Powell, a Fed elnöke azt mondta, hogy „az infláció túlságosan magas”, és az intézmény „gyors lépéseket tesz annak érdekében, hogy visszaszorítsa”. Powell bejelentése szerint a szokásosnál nagyobb léptekben folytathatják a kamatemelést, ahogy azt most is tették. A kamatdöntő bizottságban elterjedt az a gondolat, miszerint további 50 bázispontos emeléseket kellene foganatosítani a következő néhány ülésen – mondta Powell.

Az Egyesült Államokban az idei év első három hónapjában csökkent a GDP, de a Fed elemzése szerint a háztartások kiadásai és az üzleti beruházások továbbra is erősek maradtak, és a munkahelyteremtés is jó ütemű volt. Az infláció viszont – ahogy szinte mindenütt a világon – továbbra is emelkedett, mivel az ukrajnai háború és a koronavírus miatti zárlatok magasan tartják az inflációs nyomást.

Nasdaq100

Elliott. Egy napos short covering, amelyet az okozott, hogy a FED kizárta, hogy 75 bázisponttal emeljen. Ez a kamatdöntés után közvetlenül elég volt egy éles short sqeeze-re, mintegy 500 pontot emelkedett az index. Hát persze, beindult a mesterséges butaság: beindították a nagyok a kereskedési robotokat, amelyek a nap végéig nem tudtak leállni. Miután a kereskedési robotokat kikapcsolták a kereskedés végével, az elemzők/befektetők/spekulánsok ráeszméltek, hogy mit is mondott a FED: 50 bázispontos sorozatos kamatemelés! Ekkor konstatálták, hogy ez a verzió semmivel sem jobb! Másnap, a növekedési részvényeket, amelyek jövőbeli nyereségét a kamatemelések a jelenben durván leértékelik, rég nem látott mértékben megütötték. Ezzel elindult a jelölt Elliott 5. hulláma, amellyel leszakadhat 12150-ig. Ez az optimista verzió.

A pesszimista pedig a fej-váll-ból számolt 10800-as célár. Tegnap semmi vevő nem volt, a végére sem. Nagyon összeomlás szaga van ennek az esésnek. Senki ne lepődjön meg, ha a mai nap, vagy a hétfő az 1987-es eseményeket fogja idézni…

Heti

Elliott. A 200 hetes lehet hosszú távon a támasz és a cél 10800 körül – ide mutat a jelölt fej-váll alakzat. A nyakvonalat törte.

S&P500

Elliott. Nem fut máshogy, mint a Nasdaq100 – itt is az 5. hullám indult el tegnap. A kerek 4000-es régi célárunk teljesülhet ma. Fej-váll, amelynek a jobb válla is egy fej-váll. Ezekből számolva egy kicsit lejjebb van a célár: 3950, ill. 3865. Meglátjuk, melyik teljesül, az irány adott.

(A chartok részletes elemzése a www.chartelemzes.hu oldalon, saját ügyfelek részére elérhető.)

Babics Egon
standard@chartelemzes.hu

Kapcsolódó Bejegyzések