Megjelent egy hír a lakóingatlanok piacáról, amely elsőre eléggé megdöbbentő. De másodikra, sőt sokadikra is:
Ötmillió ember lakna a 120 kilométer hosszú, fekvő felhőkarcolóban
Mohammed bin Szalmán szaúdi koronaherceg néhány évvel ezelőtt arra utasította a hatóságokat, hogy építsék meg az ország leggrandiózusabb épületét, „a saját egyiptomi piramisait”. Részletekről ekkor még nem esett szó, csupán annyi volt a cél, hogy a beruházás fényűző legyen, és a parlagon heverő sivatagi területeken épüljön meg. Mostanra azonban elő is állt a terv: két olyan 120 kilométer hosszú, és 500 méter magas komplexumot terveznének, amely akár 5 millió ember befogadására is alkalmas lehet – írja a Wall Street Journal a több száz oldalas terv alapján.
A Mirror Line elnevezésű projekt, ha elkészül, a világ legnagyobb épülete lehet, amelynek építése akár egybillió dollárba is kerülhet.
A tengerparti, hegyi és sivatagi területeket átszelő két, párhuzamosan egymás mellett futó tükörépület részeit egy hosszú sétány kötné össze, a föld alatt pedig egy nagy sebességű vonat is közlekedne, amellyel akár pár perc alatt el lehetne érni a terület egyik végéből a másikba. A lakók élelmezését a tervezők az épületekbe integrált vertikális farmokkal tennék lehetővé. A szórakozás és a fényűzés is komoly szempont: 300 méterrel a föld felett építenének stadiont, és jachtkikötőt is terveznek.
A projekt célja a portál szerint az, hogy diverzifikálja a királyság vagyonát és visszaszorítsák az olajtól való függőséget. A szaúd-arábiai állami vagyonalap tulajdonában lévő Neom ezt külföldi befektetők bevonzásával érné el, amellyel több ezer munkahelyet teremtenének.
A Mirror Line tervezője az amerikai székhelyű Morphosis Architects vállalat lesz, amely további kilenc építész céggel együtt válthatja valóra a szaúdi herceg álmát. Ez azonban szinte lehetetlennek tűnik a mostani 2030-as határidővel. Főleg úgy, hogy a tervezőknek számos problémára kell megoldást találniuk. Az útvonal ugyanis madarak millióinak vándorlási útvonalán húzódik, továbbá a 120 kilométeres hosszúság során már a Föld görbületével is számolniuk kell az építészeknek a fekvő felhőkarcoló tervezésekor. Emellett a talajvíz áramlásának dinamikája is megváltozna a területen, amire szintén megoldást kell találniuk.
Mohamed herceg először 2021 januárjában mutatta be az autók nélküli és a környezetszennyezéstől mentes városról szóló terveit. Ekkor a herceg elmondta, a céljuk, hogy lehetővé tegye a lakók számára, hogy naponta akár öt perc sétával találkozhassanak, és hogy 20 perc alatt végig lehessen utazni az útvonalon. A projekt a tervek szerint teljes egészében megújuló energiával működne. Az egyik legnagyobb kihívást a két magas épületből álló, egymással párhuzamosan futó struktúra számára az árnyékolás jelenti. A természetes napfény hiánya ugyanis káros lehet az egészségre a kutatók szerint.

Agyrém a négyzeten
Mit lehet mondani egy ilyen hír olvastán? Agyrém, tébolyda, megérett az emberiség a pusztulásra. De ha nem is az egész emberiség, egy-egy ilyen gigantikus, megalomán terv napvilágra kerülése jelzi, hogy a dolgok elszakadtak a realitásoktól. Már-már legendaszámba megy, hogy ha egy vállalat saját székházat épít, akkor az előbb utóbb meghozza a hanyatlást is. A székházépítés általában kijelöli a tőzsdei árfolyamcsúcsot is. Ez a szaúdi projekt ennél jóval nagyobb jelentőséggel bírhat: nagyon komoly esélye van, hogy ez jelöli ki globálisan a lakóingatlanok áremelkedésének végét. Az okokat ugye nem kell sorolni: FED-KAMATEMELÉS, jegybanki likviditás-leépítés, kínai üresen kongó lakóingatlanok és fejlesztői csődök. Jó eséllyel ez a projektterv kijelöli a globális ingatlanpiac tetejét. Innen az árak már valószínűleg lefelé tarthatnak.
Olajár-csúcs?
Ám van itt más is. Ezzel a projekttel kapcsolatban nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a tervezett forrás az olajból jön. Márpedig az olajárak tartósan rekordközeli szinten vannak. Ez nem kis részben járulhatott hozzá ahhoz, hogy ez az elképesztő terv megszülessen. Emiatt joggal gondolhatjuk, hogy az olajárak csúcsát is kijelölte ez a projekt. Persze, ebben az érdem nem kizárólag a szaúdiaké. Emlékezhetünk, amikor egy hónappal ezelőtt a JP Morgan bemondta a 480 dolláros várható olajárat – na az szinte napra pontosan kijelölte a mostani áremelkedés tetejét.
(A chartok részletes elemzése a www.chartelemzes.hu oldalon, saját ügyfelek részére elérhető.)
Babics Egon
standard@chartelemzes.hu