Október 20-án délután fél három után bejelentette lemondását Liz Truss brit miniszterelnök. Truss alig több mint hat hete lett a Konzervatív Párt vezetője és kormányfő. A Konzervatív Párt vezetői tisztségéből azonnali hatállyal távozik, addig viszont miniszterelnök marad, amíg ki nem választják az utódját.
Liz Truss nem kisebb ambícióval kezdte miniszterelnöki pályafutását, mint azzal, hogy a legendás Vaslady, Margaret Thatcher utódja legyen. A rekord rövidségű miniszterelnöki periódusa alapján most már elmondhatjuk, hogy ez a vas gyorsan megrozsdásodott.
Böszmeség Britanniában
Biztos vagyok benne, hogy minden olvasóm értesült már az angol miniszterelnök lemondásáról, és annak hátteréről. Ezekhez a cikkekhez nem is tudok és akarok semmit sem hozzátenni, helyette charton ábrázolom Liz Truss elrozsdásodását.
Szeptember 5-én választotta meg a Konzervatív Párt tagsága a párt élére
Szeptember 8-án meghalt II. Erzsébet királynő
Szeptember 23-án pénzügyminiszterével, Kwasi Kwartenggel együtt bemutatták az adócsökkentő új „mini-költségvetést”.
Szeptember 28-án Soron kívüli állampapír-vásárlásba kezdett szerdán a Bank of England
Október 3-án bejelenti a kormány, hogy visszavonja adócsökkentési tervei egy részét
Október 14-én leváltotta Kwartenget a pénzügyminiszteri pozícióból és a korábbi egészségügyi és külügyminiszter Jeremy Huntot nevezte ki a helyére, aki legelső intézkedéseként elődje majdnem összes intézkedését visszavonta.
Október 20-án Liz Truss lemond a miniszterelnökségről

(A chartok részletes elemzése a www.chartelemzes.hu oldalon, saját ügyfelek részére elérhető.)
Babics Egon
standard@chartelemzes.hu