Dollár-jen: amikor egyszerre akar mindenki ugyanazon az ajtón kijönni

Dollár-jen: amikor egyszerre akar mindenki ugyanazon az ajtón kijönni

Október 21-én, pénteken a dollár-jen, a világ második legfontosabb devizapárja erőteljes mozgásokat produkált, az eddigi egyirányú utca, a jen erőteljes leértékelődése a kamat-erős dollár ellenében megfordulni látszott.

Okok a háttérben

Írtam már erről a devizapárról. Míg a dollárban eljött a kamatemelések kora, és a FED kétségbeesetten próbálja visszaszívni a felelőtlenül piacra öntött dollár-milliárdokat, a japán monetáris vezetés töretlenül folytatja az eddigi politikáját, vagyis a korlátlan, fedezet nélküli pénznyomtatást. Emiatt, természetesen a kamatkülönbség által támogatva a legzsúfoltabb devizapiaci pozíció lett a dollár vétele japán jen ellenében – Usd/Jpy long. Fél év alatt közel 50%-ot erősödött a dollár a jenhez képest, óriási nyereséget biztosítva az ezekben „utazó” hedge fundoknak. A befektetők érzékelbve, hogy ez egy egyirányú utca, minden jel szerint piramist építettek a pozícióikra, azaz az időközben keletkező nyereségből is újabb pozíciókat nyitottak. Ilyen állapotban érkezett a piac a pénteki naphoz.

Opció-kifutás és a dollár-kamatemelési ütem csökkenésének reménye

Ezen a pénteki napon, hagyományosan az adott hónap harmadik péntekjén vannak a tőzsdei opciók kifutásának napja. Így lehetett ez a dollár-jen párra kiírt opciók esetén is. Egyes hedge fundok ilyenkor az ún. one touch, vagyis egyérintéses opciók teljesülése érdekében erőltetik az ár-elmozdulásokat, annak érdekében, hogy az opció teljesülési árát elérjék. Ezen a napon extrém tőkeáttételes pozíciókat is bevállalnak azért, hogy az áhított árfolyamot elérjék. Amikor ez teljesül, vagyis az opció értékessé válik, besöprik a nyereséget, a túlzottan nagy méretű, azaz extra kockázatot hordozó pozíciókat azonnal elkezdik leépíteni, azaz zárni. Más piaci szereplők pedig, figyelve az árfolyam alakulását, becsatlakoznak az eladásokhoz, azaz szintén zárnak. Ez extrém esetben hólabda-effektust indít be. Erre az opciós piacon zajló eseményre erősített rá a Wall Street Journal-ban megjelenő cikk, miszerint a FED a kamatemelések lassítására készül. Szintén lehetett látni, hogy a jen „végtelen” gyengülése már kényelmetlen a japán jegybanknak, és az elmúlt napokban a BoJ többször is beavatkozott, interveniált a piacon a jen erősítése érdekében. A három tényező együttese lavinát indított el a piacon.

Tökéletes vihar a charton

Sokan, akik nem annyira járatosak a technikai elemzésben, el szokták mondani, hogy extrém mozgások időszakában, nem érvényes a technikai elemzés. Nagyon sokszor hallottam ezt „elemzők”től, „brókerek”től. Nekik is üzenem: dehogynem, csak te nem értesz hozzá! Extrém, gyors mozgások időszakában hozzák a chartok a legszebb, legszabályosabb technikai elemeket!

Nézzük meg a dollár-jen 1 perces, tehát a lehető legrövidebb időfelbontású chartját! Egy gyertya ez esetben egyetlen perc mozgását ábrázolja. És íme, az egy perces charton egy tökéletes, tick-re szabályos Elliott ciklus, amely 600 pontos áresést ábrázol, amely mindösszesen másfél óra alatt lezajlott, majd ezt követte a három szintén szabályos korrekciós hullám. (Figyeljük meg, hogy a ciklus az opció kifutás időpontja, azaz magyar idő szerint délután 4óra után nem sokkal indul /amerikai idő délelőtt 10 óra/)

Szép, csettint erre egy technikai elemző!

(A chartok részletes elemzése a www.chartelemzes.hu oldalon, saját ügyfelek részére elérhető.)

Babics Egon
standard@chartelemzes.hu

Kapcsolódó Bejegyzések