Részvények súlya az indexekben

Komoly eséseken vannak túl a tőzsdék, a FED sorozatos kamatemelésit nem viselik jól az egyes részvények. Kiemelten igaz ez az indexekben meghatározó súllyal rendelkező technológiai részvényekre. Érdemes egy pillantást vetni az indexekben meghatározó súllyal rendelkező részvényekre!

Nasdaq100

Korábban a hírek arról szóltak, hogy az indexet dominálják a behemótok, a FAAMG részvények (FaceBook, Apple, Amazon, Microsoft, Google). Ez az 5 nagy az index mintegy harmadát jelentette.

A nagy esések után azt várhatnánk, hogy ez a koncentráltság csökkent. Nos, nem egészen…

A két nagy, az Apple és a Microsoft az index negyedét (24%) jelenti. Az Alphabet-tel kiegészülve megvan a 30%. És ha még az Amazont is mellé tesszük, máris 35%. Látható, hogy a korábbi FaceBook, vagyis a META a kanyarban sincs, éppen csak befért az első 10-be. A helyére a Tesla került, mint domináns szereplő. Vele kiegészülve az 5 nagy már az index mozgásának a 40%-áért felel!

A magyarázat persze egyszerű: a kisebb technológiai részvények a behemótoknál is nagyobbat estek…

S&P500

A META itt már tényleg a kanyarban sincs, az első 25-be sem fért bele, a 26. a sorban. Az Apple-Microsoft páros az index mozgásának 12%-áért felel. Az Alphabet-Amazon-Tesla trió további 7,5%-ot ad hozzá az index teljesítményéhez.

Elmondható, hogy a technológiai behemótok súlya jócskán csökkent az indexben: a korabban jellemző 25% körüli súly 20% környékére esett.

Dow Jones Industrial Average

A legérdekesebb talán a DJIA index. Tudvalevő, hogy nem a közkézhányad, hanem egyszerűen az ár alapján súlyozott az index. Minél drágább nominálisan egy részvény, annál nagyobb a súlya az indexben.

A technológiai behemótok közül az Apple és a Microsoft van benne. A részvényfelaprózások miatt itt egyik napról a másikra jelentősen változhatnak a részvénysúlyok. Mivel az Apple ezt már többször is megtette, ezért nem dominálja ezt az indexet. A Microsoft így jelentősebb súllyal rendelkezik, a 6. a sorban.

A lista eleje az érdekes. Egy olyan részvény vezeti a sort, több, mint 10%-os index-súllyal, amely csak nagyon ritkán szokott a hírekben szerepelni, mégis meghatározó a mozgása a teljes piacra nézve: ez a United Health, egy egészségügyi szektorban tevékenykedő vállalat. Ezt az előkelő helyezését a rendre várakozások feletti eredményének köszönheti. Érdemes lesz rá odafigyelni az eddigieknél jobban.

Az első öt helyezett felel az index harmadáért, azaz itt is dominálnak a nagyok.

Érdekesség még, hogy a legkisebb súlyú tag technológiai részvény, az Intel, amely a sereghajtó helyezését annak köszönheti, hogy folyamatosan veszített pozíciót (és persze értékeltséget) a versenytársaival (AMD, NVIDIA, QCOM, stb) szemben. Ám a jelentőségét mégis az mutatja, hogy az Intel szerepel ebben az indexben, és nem valamelyik versenytársa.

(A chartok részletes elemzése a www.chartelemzes.hu oldalon, saját ügyfelek részére elérhető.)

Babics Egon
standard@chartelemzes.hu

Kapcsolódó Bejegyzések