Az elmúlt héten a jegybankok kamatot emeltek.

A jegybankok kamatot emeltek.

Kezdte a FED

Folytatta a Bank of England

Majd az ECB következett

Mindegyik emelés a várakozásoknak megfelelő volt.Az emelések tényében semmi meglepő nem volt, annál több viszont az emeléseket kísérő kommentárban. A FED-del az élen nagyon dovish kommentek kísérték ezeket az emeléseket. Minden jegybank a csökkenő inflációt hangsúlyozta, kiemelve, hogy már érződik a kamatemelések hatása, és ezzel azt sugallva, hogy akár megfordul a kamatemelések trendje. A befektetők a kommentárok hangnemében igazolva látták korábbi várakozásaikat, miszerint a FED (és persze őket követve a többi jegybank is) akár már csökkenteni is fogja a kamatokat. Erre óriási rally-t produkáltak a tőzsdék, elsősorban a kamatérzékeny technológiai részvények száguldottak.

Megalapozottak a kamatcsökkentési várakozások?

Ebbe a rendkívül optimista hangulatba robbant bele pénteken az amerikai új munkahelyekre vonatkozó adatsor.

A Non farm payroll, vagyis az előző havi új munkahelyek keletkezésére vonatkozó adat rendkívül erős gazdaság képét mutatja, ahol a recessziónak nyoma sincs, ehlyett inkább a túlfűtöttség jelei látszanak továbbra is. A munkanélküliség tovább csökkent, ami az előzetes várakozásokhoz képest hatalmas meglepetés. A tőzsdék szempopntjából a jó adat a rossz adat, mert azt jelenti, hogy a FED tovább szigoríthat, hiszen a FED korábban már többször hangsúlyozta, hogy addig nem állnak le a kamatemelésekkel, amíg a munkaerőpiacon nem érkezik meg a fordulat.

Az adat tehát teljesen negligálja azt a pozitív forgatókönyvet, amelyet a FED kamatdöntés utáni dovish megnyilvánulásával sugallt. Vagy megfordítva: a FED bátran lehetett galamb a befektetői konferencián, mert tudták, hogy a pénteki adat úgyis letöri az optimizmust.

Markáns piaci reakciók

Az NFP minden instrumentumban felforgatta a piacokat.

Az amerikai 10 éves kötvény nagyot ugrott, megfordult a kamatcsökkenés trendje.

A dollárindex is hasonlón nagyot ugrott.

És a technológiai Nasdaq100 index szárnyalása is kifulladt.

Amennyiben részletesebb elemzésekre kíváncsi, keressen bennünket elérhetőségeinken!

(A chartok részletes elemzése a www.chartelemzes.hu oldalon, saját ügyfelek részére elérhető.)

Babics Egon
standard@chartelemzes.hu

Kapcsolódó Bejegyzések