Egy esemény, kétféle árfolyamreakció

Tőzsde Árfolyamreaqkció

2023. február 1-jén volt az amerikai jegybank kamatmeghatározó ülése, ahol 0,25%-os kamatemelésről döntöttek. 2023. február 22-én közreadták az ülésről szóló jegyzőkönyvet. Ugyanaz az esemény, amely elsőre már be kellett, hogy épüljön az árfolyamokba. Legalábbis ezt gondolja egy mezei halandó. De ez itt kérem nem a mezei halandók gyülekezete, hanem a tőzsde! A tőzsde, amely mindig képes meglepetésekre, és soha nem úgy történik semmi, ahogy a józan ész diktálná.

Zölddel jelöltem a Nasdaq100 fél órás chartján a február 1-i árfolyamreakciót. Persze nem csupán magát a döntést árazták, hanem Powell meglehetősen galamb kommentjét is. Az eredmény: több, mint 4700 pontos ugrás, azaz több, mint 3%-os emelkedés. Sőt, ha a másnapi akciót is hozzátesszük, akkor ennek a duplája: 800 pont és több, mint 6%-os ugrás. Pirossal pedig a jegyzőkönyv nyilvánosságra kerülése után bekövetkezett árfolyammozgás. 120 pont, azaz 1%-os esés a jegyzőkönyv megjelenése után azonnali reakcióként. És ebben a chartban még nem látható a következő napi mozgás.

Egy esemény, kétféle árfolyamreakció

Mit lehet erre mondani? Lehet ezt magyarázni több oldalról: Powell nem akarta megijeszteni a piacokat, míg a tagok közül sok héja volt, stb. Ám valójában az történt, hogy a piac egyes szereplői nagggyon bullishak voltak 1-jén, kierőszakolták az emelkedést. Három héttel később már sokkal reálisabban értékelték az elhangzottakat: nem a vágyvezérelt gondolkodás, hanem a realitások figyelembe vétele jellemezte a piaci reakciókat.

A funda semmi, a chart a minden

Sokan vélekednek úgy még mindig, hogy a grafikonokon alapuló technikai elemzés csak valami ezotéri, hókusz-pókusz, semmi alapja nincs, legfeljebb önbeteljesítő jóslat. Itt az ékes példa ennek az ellenkezőjére. Valójában a fundamentum a másodlagos, amely legfeljebb csak nagyon hosszú távon érvényesül. Az elsődleges a piaci hangulat, pozicionáltság, mohóság és félelem, amelynek elsődleges információs forrása a grafikon.

Érdemes a grafikonok technikai elemzésében elmélyedni!

Amennyiben részletesebb elemzésekre kíváncsi, keressen bennünket elérhetőségeinken!

(A chartok részletes elemzése a www.chartelemzes.hu oldalon, saját ügyfelek részére elérhető.)

Babics Egon
standard@chartelemzes.hu

Kapcsolódó Bejegyzések